A névjegykártya története

 

NÉVJEGYKÁRTYA TÖRTÉNETE:

 Réges-régen pár évezreddel ezelőtt Kínában már használtak névjegykártyát.

Rendeltetése a név, beosztás, cím feltüntetése volt, ezen kívül a méretével is igazodott

tulajdonosa hatalmasságához.

A Napkirály (XIV. Lajos) idejében  (1643-1715) elég volt, ha valaki egy kártyára ráírta a nevét,

de címerekkel és más jelzésekkel is ellátott lapocskák is léteztek.

A névjegykártya eredetileg látogatójegy volt. A papírlapon szegélydísz és metszett figurák voltak,

s a rajz mellett helyet hagytak az illető saját kezű aláírásának. Nagykövetek, bankárok, orvosok

és más magas rangú urak már ekkor is készítettek olyan vizitkártyát, amelyre a nevüket eleve felfestették.

A mai formában 1796-ban jelent meg a névjegykártya.

A névjegykártya az emberek közötti hivatalos érintkezés gyakorlati, tájékoztató jellegű segédeszköze:

megkönnyíti a tájékoztatást, tájékozódást a másik személyét illetően, gördülékenyebbé teszi a hivatalos

személyes kapcsolatokat, illetve bizonyos szigorúan meghatározott esetekben helyettesítheti a személyes

találkozást - a protokoll szabályai szerint.

Ma már nemcsak a hivatalos, illetve kimondottan protokolláris, hanem a hétköznapi vagy baráti, ismerősök

közötti kapcsolatokban is elterjedt a használata.

A hivatalos névjegykártya mérete: 90 x 50 mm vagy az EU-n belül 85 x 55 mm.

Mindkettő szabvány névjegy méret.

 

A névjegykártya átadása:

A névjegy személyes átadása általában találkozások, ismerkedések, bemutatások és különféle egyeztetések

alkalmával történik, mintegy a bemutatkozás kiegészítéseként. Hivatalos jellegű alkalmakkor főként fontos és

illendő - de a magánjellegűeknél is ajánlott - az átadott névjegy elolvasása, néhány perces tanulmányozása.

Ezzel megtiszteljük a névjegy átadóját, s ha korábban nem ismertük, akkor lehetőségünk van helyes

megszólításra, illetve nevének pontos használatára, ami különösen fontos az illem szempontjából.

A bemutatkozás alkalmával kapott névjegyet illik azonnal sajátunk átadásával viszonozni.

 

A névjegykártya küldése:

Bizonyos esetekben névjegyünk elküldése pótolhatja, valamiképpen helyettesítheti (általában ideiglenes

jelleggel) a személyes találkozást.

A névjegykártya küldés csak protokolláris szempontból felel meg a látogatásnak, a személyes találkozással

nem egyenlő. Postán küldeni névjegyet udvariatlanság.

 

 

BÉLYEGZŐ TÖRTÉNETE:

A legkorábbi ismert bélyegző 1449-ben Velencében, Itáliában kapott alkalmazást.

Ennek az egyszerű bélyegzőnek a felirata „Mediolarum Cursores“ ( kb. „Milánói kurír “) volt.

Mivel a reneszánsz idejéig szinte semmilyen boríték nem maradt ránk,

ezért a bélyegzők történetét nagyon nehéz nyomon követnünk.

Csak a 17. század közepétől kezdődően maradt ránk nagyobb számban postai bélyegző.

Feladatuk ezeknek szokásosan az volt, hogy a hivatalnokok kézírással teljesített munkájukban segítséget nyújtsanak,

megkönnyítve a beérkezés és távozás dokumentálását az egyes küldeményeket tartalmazó dokumentumokban.

Kezdetben csak egysorosak voltak a hely megjelölésével. Az első ismert bélyegző, melyen a dátum is szerepelt 1661-ből való.

Későbbi bélyegzők már időpontot is mutatnak.

Igen korán megjelent a „fizetve” – bélyegző, melyek az előlegként fizetett portót igazolták.

Az első ilyen bélyegző 1681-ből származik és Londonban alkalmazták.

Sok országban , a bélyegeket a mindenkori uralkodó portréjával jelentették és jelentetik meg.

Hazánkban 1752-ben a debreceni postahivatalban alkalmaztak először postai bélyegzőt.

 

 

 

 

 

0.043 mp